Búcsút vettek Isten közkatonájától, Petkes Györgytől

Utolsó útjára kísérték pénteken Petkes György, 67 évet élt nyugalmazott lelkipásztort a Magyar utcai református temetőben. Családtagok, lelkészek, gyülekezeti tagok voltak jelen szép számban a temetésen.

A Szilágyszérben elinduló életút a kolozsvári teológiai évek után Szatmár-Láncosban folytatódott segédlelkészként, majd lelkipásztorként Szilágykövesden, Dobrácsapátiban, Hadadnádasdon és Kaplonyban. Nyugdíjas évei alatt örömmel szolgált az egyházmegye több gyülekezetében is, a vendéglátó gyülekezet tagjai nagyon szerették hallgatni igehirdetéseit és nem győzték csodálni humorát és közvetlenségét.

A temetésen Nagy Sándor a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese hirdetett Igét: „Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az õ eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangyélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését. (2Tim 4,1-8)

Petkes György, aki soha nem kívánt lenni egy nagy gyülekezet palástos lelkésze, búcsúlevelében megfogalmazta: ő Isten közkatonája (nemecseke) akart lenni, családias, egyszerű hangulatban.

Kovács Sándor a Szatmári Református Egyházmegye esperese a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében is szólt és olvasta a 23. zsoltárt:  „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig."

Ezután a jelenlevő palástos lelkészek igei köszöntése, vigasztalása következett, majd az utolsó út a boldog feltámadás reménysége alatt. Isten legyen mindannyiunk őriző pásztora!